2008. március 7., péntek

Mert mi még mindig

Igaz, manapság, az MP3-ak világában sokan fecsegnek a CD-lemezek és lejátszók feleslegességéről, azonban nagyon jól tudjuk, hogy ezzel nem mindenki ért egyet. Én sem.

Tessék ezen hallgatni eredeti Brian Enot!




Talán nem csak azoknak fog igazán tetszeni ez a falra szerelhető, ízléses, és nem csak díszként funkcionáló CD lejátszó, akik szerint a CD-k eladási arányai miatt aggódni kell és még a megjelenésre is adnak, hanem azoknak is, akik egy ilyen kis csoda miatt kezdenek majd újra lemezeket vásárolni (igen, próbálok erre mindenkit rávenni, de csak burkoltan).

A Pandora Alcantara érintőképernyőjét kétféleképpen tudjuk használni: vertikálisan elforgatva a hangerőt tudjuk szabályozni, horizontális beállítás után pedig a CD-n lévő dalokat léptethetjük.



Ugyan pár sorral feljebb arra próbáltam biztatni mindenkit, hogy érdemes egy ilyen kis szépségre befektetni (már csak a lemezvásárlás miatt is, igen). Nos úgy látszik, ezt csak azok tehetik meg, akik anyagilag jobban állnak - igazi luxuscikkről van szó, a szarvasbőr hatású Alcantara elnevezésű anyag, mellyel a lejátszó egyes részeit is burkolták, csak luxusjárművekben (autók, jachtok) található meg. Úgyhogy érjétek be egy lazább szerkentyűvel. És aztán vegyetek CD-t. (Műsorosat, igen.)

Tervezők: Antoine Lebrun & Volkan Akbiyik

Forrás: Yanko Design



1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Megfogadtam a tanácsodat. Elmentem és vettem.
Tízet.

Maxell ötvenkétszerest. ^^

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...