2014. december 3., szerda

Back To Life, pt. I.

Baromi sokat gondolkozom, hogy mi a fenét lehetne csinálni ezzel a felülettel. Annyira vesznihagyni nem akarom, annak ellnére sem, hogy van kb. havi 5 olvasó (miért is lenne több, fél éve nem került ide semmi), úgyhogy maradjunk annyiban, hogy semmit sem fogok túlgondolni, nem fogok túl sok időt belefektetni (nem is tudok, van munkám elég). A divatvilágtól teljesen eltávolodtam (bár mélyebben sosem foglalkoztam vele, annak pedig a gondolatától is kiver a víz, hogy divatbemutatókra járjak és frenchise-üzletek akcióiról írjak).

Ami biztos: lesz webshop (nem most, majd), szigorúan a blog stílusához (azaz hozzám, haha) közelálló holmikkal, meg inkább zenés dolgok, személyesebb élmények.

Például arról sem meséltem, hogy voltam Berlin Atonalon augusztusban és Krakkóban Unsound Festivalon októberben, ott már másodszorra, és megint nem bántam meg, nagyon nem. Krakkónak irtó jól áll az ősz, meg persze a fesztiválnak is, amit el sem tudnék képzelni más évszakban. A nappal tavasz, éjszaka tél időjárás idén is megvolt.

Van pár szar instagramos képem mindkét eseményről, inkább csak nekem emlékek, meg ezekre el kell menni, de tényleg. Klikk a linkekre a képek alatt.

Unsound Festival - The Dream

Carter Tutti Void

Rrose

Lee Gamble

Powellt a népnek!

Klub Feniks

Klub Feniks

Berlin Atonal


UF (Samuel Kerridge and OAKE)

Dasha Rush

Cabaret Voltaire

Dalhous
Source Direct

Maga a Pokol, komolyan

Dr. Caligari!





Szóval így. Leszek még.






2014. július 17., csütörtök

The Black Swan Theory x Blood Milk

Katy Shayne készített képeket a Kalbult Magazine-nak rengeteg Blood Milk-kiegészítővel, illetve a The Black Swan Theory vintage ruháival. 
Kellően gót, szeretjük.



















2014. július 10., csütörtök

Ma debütált a Poisonist a Black Box Concept Store-ban

Egyébként nagyon büszke vagyok arra, hogy elsőként írhattam még januárban Varga Klaudia Poisonist néven készült csodáiról, amiket ma este végre a kezembe is vehettem, felpróbálhattam, és gondolom mondanom sem kell, hogy nekem bizony lesz Poisonist-táskám. Szavakkal leírhatatlan az a csodás bőr illat, ami belepte a Black Box Concept Store kicsiny helyiségét, úgyhogy inkább pár kép, ami bizonyítja, hogy egyáltalán nem kerültek rossz helyre Klau táskái és dohánytartói.

A Sacred Geometry kollekció darabjai mától megvásárolhatóak a boltban.
















2014. július 2., szerda

Gyászruhák parádéja a New York-i Metben

Majdnem megszívtam, mert persze nem emlékeztem már a belépési jelszavamra - shame on me, de hát márciusban írtam utoljára -, aztán csak sikerült. Úgyhogy most újra itt. Továbbra sincs kedvem nagyon vidámkodni, ellenben a szép dolgokat még mindig szeretem, a New York-i Metropolitan Museum Of Art pedig pont ma jelentette be őszi nagy kiállítását.


Női gyászruhákról. 

Selyem és csipke ruha 1861-ből

A Death Becomes Her: A Century of Mourning Attire című tárlat a XIX. és XX. század eleji divatra fókuszál, nagyrészt a Met saját gyűjteményéből. Ezeknek a ruháknak pedig leginkább a kortárs divatra tett hatása érdekes - újra és újra találkozunk olyan darabokkal a kifutókon, amik tökéletesen passzolnak ehhez a vonalhoz. A ruhákhoz pedig természetesen történelmi áttekintés is jár: hogy miért viseltek az özvegyek feketét férjük halála után kettő, gyermekeik halála után egy évig, testvérek, rokonok gyászolása során hónapokig, hetekig. Hogy a magas halálozási számok miatt felnőttként gyakorlatilag csak feketét hordtak a nők.

A kiállítás kurátora, Harold Kuda a Met honlapján olvasható közleményben fejti ki a részleteket, amik nyilván személyesen sokkal izgalmasabbak. Október 21-től. 

Gyászruha 1902-04 körülről, részlet


James Chalon - Pére Lachaise temető, színes metszet, 1822 (részlet)




Via The Gothamist




2014. március 18., kedd

Újra aranyba és feketeségbe burkol a NERO Homme - megérkezett a Midas Touch

2012 novemberében jelentkezett első számával egy magazin, ami minden tekintetben kitűnt a hazai felhozatalból: stílusában elegáns, sötét, súlyos, szigorú és érzéki, nem beszélve a nemzetközileg elismert közreműködőkről, és persze az itthoni tehetségekről.

Ez a NERO Homme, a második szám pedig mostanra készült el, rengeteg munkával, de töretlen elszántsággal és jól felismerhető stílusérzékkel. A Midas Touch mondhatni főszereplője és egyben cover girlje a napjainkra már ikonikus státuszt elért Sasha Grey lett, a magazin editorialjai pedig Berlinben, New Yorkban, Párizsban, Madridban, és Los Angelesben készültek, erősítve a nemzetközileg is kiemelkedő kvalitást és felfogást.
A mitológia még mindig fontos tényező, ugyanúgy, mint a fekete és az arany: Midász király története, miszerint kapzsiságának köszönhetően érintésére minden arannyá változott, még az ételei is, központi témája a magazinnak, innen a cím is.

Elhúzom a mézesmadzagot Viszlay Márk szépséges sorozatával, Úna Burke bőr cuccaival, meg egy kis Bordelle-el, hogy mindenki kedvet kapjon:









Persze a bemutató nem maradhat el buli nélkül: március 22-én, a KIOSK-ban lép fel EMIKA, a Stamusic, TMX és Fullstereo. A fekete és az arany elengedhetetlenek dresscode szempontjából.









2014. február 11., kedd

Zana Bayne és a bőrfetisizmus közszemlére tétele

Zana Bayne bőr hámjai és egyéb munkái - legyen az táska, vagy épp egy csuklószorító - eddig is a legnagyobb kedvenceim között szerepeltek, idei őszi/téli kollekciója azonban talán minden eddigi sorozatán túltesz, még akkor is, ha most a korábbi daraboknál szofisztikáltabbakat kaptunk tőle.


Azzal, hogy élete első kifutós show-ján van túl, az Ornamentalist Collection akarva-akaratlanul túllép a csupán fétis-öltözetnek és kiegészítőknek titulált skatulyán. Más az előadásmód, elegánsabb, és a harisnyatartós, meglehetősen hiányos öltözetben felvonuló modellekről sem a közönséges csöcsmutogatás jut először az eszünkbe, mert a bőr hevederek annyira szemetgyönyörködtető részleteket és izgalmat rejtenek. Zana Bayne alkalmi viseletté varázsolja azokat a darabokat, amiket sokan csak a hálószobában engednének meg maguknak.

A képek február 8-án, a New York Fashion Weeken készültek.















Webshop 





Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...