2010. március 22., hétfő

Black Avatar

Hazai pályán ritka az ilyesmi, legalábbis _ennyire_ befeketült editorialt még nem láttam. Ráadásul nem csak ezért áll közel hozzám, hanem azért is, mert szegről-végről ismerőseim keze is benne van a dologban, elég a modellt, Vincze Ágit megemlítenem. A magam részéről pedig mindig örülök, ha a közvetlen környezetemből kerülnek ki olyan kreatív mozzanatok, melyek valamiért felkeltik a figyelmemet, és még engem is meglepnek.
Ha ez a csapat megmarad és fognak még együtt dolgozni, igazán izgalmas munkákat hozhatnak még össze. Még ennél is izgalmasabbakat.
(Szerk.: rájöttem, hogy két dolog bántja a szememet: a "cipő" és a haj, de legyen ez a legnagyobb baj. És még rímelek is.)

Kreditek lent.






Itt pedig bepillantást nyerhettek a kulisszák mögé, azaz "így készült": Black Avatar @ Spottr.hu


Fotó: Olajos Tamás

Ruhák és styling: B. B. Titanilla

Modell: Vincze Ágnes

Haj: Debreceni Andrea

Smink: Jávor Alexandra

Haj-technikus: Antal Gábor



2 megjegyzés:

Névtelen írta...

A második képen olyan, mintha két habverő ragadt volna a hajába.

VividFluxury írta...

Egen, azzal még lehetett volna ügyeskedni valamit.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...