Na de ennyit a szabadkozásról, íme egy rövid összefoglaló a látottakról és tapasztaltakról!
Ahogy ezt már sokan, és egyre többen tudják, a Fashion Video Festival idén már másodszorra került megrendezésre. Maga a rendezvény egyre komolyabbnak tűnik, több nappal, kerekasztal-beszélgetésekkel, színesebb programokkal, újabb gyerekbetegségekkel, de a tavalyihoz képest jóval erősebb felhozatallal - annak ellenére, hogy többen a nevezők közül még mintha nem értenék annyira a "fashion video" fogalmát, szerencsére nagyrészt bátor, kreatív, profi módon összeállított kisfilmeket tekinthettünk meg. Az már bizonyított, hogy hazai szakmai körökben elismerést szerzett magának a fesztivál stábja, és hogy ez a siker nemzetközi lesz-e, azt csak remélni tudjuk, leginkább azért, mert ismét megbizonyosodhattunk arról, hogy tele vagyunk fiatal, profi, vagy nem annyira profi tehetségekkel.
A hétfő esti megnyitó után két napot kihagytam, egészen pontosan a pályázott videók hivatalos vetítését a már korábban említett okok miatt nem tudtam megnézni, így itthon, ágyban, párnák közt álltam neki a filmek zsűrizésének - a VividFluxury (is) megkapta idén azt a megtisztelő lehetőséget, hogy részt vegyen a Blogger Díj megszavazásában.
Először azt gondoltam, hogy baromi egyszerű dolgom lesz, aztán persze hamar beigazolódott ennek a totális ellenkezője, ahogy szűkült a kör és a jobbak, legjobbak közül kellett rangsorolni. Mégis, a látott videókról összességében az a benyomásom, hogy bizony igaz a mondás, miszerint a kevesebb néha több - jót tesz a letisztultság, az "egyszerű szépség", stílus és mindezek mellé a határozott koncepció. Több film szinte meghalt attól, hogy túl hosszúra sikeredett - érdemes lehet megmaradni a maximum 2-3 perces formátumnál, hiszen egy divatvideó elsősorban ruhák bemutatására törekszik, a ruhák (és egyéb kiegészítők) segítségével épít egy történetet, hangulatot, s ezt minél látványosabb, lényegretörőbb és frappánsabb módon kell(ene) bemutatni - a legtöbb esetben maga a ruha a legjelentősebb látványelem. Mindezt úgy, hogy a retinánkba égjen, arcon csapjon, teljesen mindegy, hogy brutalitása és agressziója, vagy leheletfinomsága és kecsessége miatt. 2-3 perc, nem több.
Természetesen az ízlésem is beleszólt a dolgokba - igen, én nagyon szeretem azt a bizonyos, sokaknak inkább már unalmas melankóliát, ami több munkából is áradt -, az általam leginkább kedvelt darabok szinte kivétel nélkül inkább érzelmeket, hangulatokat közvetítettek sötétebb színekkel. Mert volt itt márka kollekcióra kiélezett videó, profi modellel és minimális, ám annál szuggesztívebb eszközökkel hódító, valamint a némafilmek báját remekül újjáélesztő film is.
A zenék kiválasztása az én szememben mindig egy fontos pont, divatbemutatókon is, ahol a dolog legtöbbször rosszul sül el; egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan bemutatót láttam eddig, ahol az éppen bemutatásra kerülő kollekcióhoz illő zene hangzott el. Ebben az esetben is többször ezt tapasztaltam, ez kulcsfontosságú dolog, némi bátorság is kell hozzá - a többnyire lassan hömpölygő, csendben csilingelő zenék miatt egy idő után kezdett picit unalmassá és egysíkúvá válni a dolog. Nyugi, senkitől nem várom el, hogy black metált használjon a videójában (bár ki tudja, egyszer valaki igazán kipróbálhatná, max. senki nem áll vele szóba utána... ja de, én), de gyakorlatilag alig volt olyan zenei megoldás, amire felkaptam volna a fejem.
Van pár videó, mely valami miatt emlékezetesebb maradt, ezekről szeretnék írni most pár szót (klikk a linkekre, már ha van):
Tőlem viszonylag (mit viszonylag, nagyon) távol áll az a világ, mely Ív & Candie "Little Days" című munkájának az alapja, viszont pontosan ezzel a kellően és egészségesen giccsbe burkolt videóval az egyik legszórakoztatóbb pályamunka készült el. Talán ők voltak az egyetlenek, akik mertek humort és felhőtlenséget belecsempészni a felhozatalba, nyoma sem volt depressziónak, és még nekem is tetszett, szóval óriási pluszpont és elismerés jár nekik ezért.
Gyarmati Dezső "Tense" videója volt az, ami szerintem az egyik legösszetettebb munka lett. Az egyszerű eszközökkel, sallangmentesen bemutatott modell és ruhák uralják az egészet, az ugrálós lassított felvételeknek köszönhetően óhatatlanul az anyagok esésére, mozgására, változására került hangsúly. Igazából semmi extra nincs benne, szépsége a már említett mozdulatokban rejlik, és nekem mindig is szimpatikus, ha valaki minimális eszközökkel tud látványos, minőségi munkát készíteni . A végleges változatot már nem találtam meg, a kész videó "vázát" viszont igen, itt meg is lehet nézni, bár az élmény így nem igazán teljes!
Marinka Zsuzsanna Alexandrovna és Szabó "Veszéjes" Áron közös kisfilmje, mely Király Tamás színházba illő ruháit mutatja be, a némafilmek tökéletes másával és stílusával nyert második helyezést. Imádtam hozzá a Pixies Where Is My Mind-jának zongora verzióját, és tény, hogy a videó teljes mértékben kilógott a mezőnyből szépen fotózott képsoraival, hangulatával, egy dolog biztos: hogy nem fashion video. Hogy ez ebben az esetben baj-e vagy sem, mindenki maga döntse el, mindenesetre a szakmai zsűri megszavazta nekik a bizalmat - és azt a bizonyos 2. díjat. (A videó linkje lejjebb található!)
Tombor Zoltán és Vigh Dávid a megtestesült törékenységet sűrítette 3 percbe, csordultig tele szépséggel, a sérülékenység és elmúlás biztosságával. A cím szójáték ("Poor Celine", azaz porcelán) - a tollas ruhába bújtatott, zuhanó nőalak - Celine - csillámló háttér előtt törik ezernyi darabra, és az elkerülhetetlen vég tudata sem tántorít el minket attól, hogy ne szomorúsággal és sajnálattal, hanem csodálattal nézzük végig ezt a folyamatot. Néha az az érzésem támad, hogy ez már egész egyszerűen túl szép, már-már giccsbe hajló, de sem a kivitelezésben, sem az ötletben nincs kivetnivaló.
Krasznai Zoltán "The Six Deadly Sins Of Mrs. Herskin" videója az egyik kedvencem volt a zsűrizés alatt, mint ahogy szinte mindannyiunknak. Tetszett a gusztustalansága, hogy belemászott az arcomba, hosszához mérten is impulzív volt, látványos: vér, bizarr maszkok, meztelen női test, meg ilyesmik, ez kell a népnek, egy jó arcbacsapás, ami felhívja a figyelmet. Viszont utólag belegondolva, és azóta többször visszanézve már nem így gondolom. Pontosan ezek a dolgok valahogy olcsóvá változtatták a filmet, a véleményem szinte egy pillanat alatt megváltozott. Úgy gondolom, hogy a Mrs. Herskin munkásságára igenis szükség van, hiszen senkihez nem hasonlítható, amit csinálnak - pontosabban már csak Pasztircsák Larisza -, mint ahogy ez a film sem volt hasonlítható senki máséhoz. Ez jó. Mondanám, hogy az egész kárára az ment, hogy több volt a látvány, az effekt, mint a tartalom, de ezt egy alig 2 perces, pont hogy a vizuális kultúrára fogékony nézők megnyerésére készült videó esetében valahogy hülyeség lenne hangoztatni. (Videó lejjebb a link alatt!)
Szintén nagy sikere volt a "Parasomnia" című filmnek, mely készítői - Barna Bálint, Eugenia Zsenya Bulah és Gróf - a tutira mentek. Fekete-fehér videó, különleges ékszerek, karakteres arcú modell, sőt még egy apáca-ruha is előkerült a néhol kifejezetten elegáns styling mellé.
Végezetül szeretném megemlíteni Zana Krisztián és Risko-Csernák Boldizsár "Don't Tell Me To Fix Her" videóját (neten nem publikus), mely az egyik legfrissebb, legüdítőbb és leglazább módon mutatta be a várost, az éjszakát.
Az meg, hogy ők még Pop Will Eat Itself videót is készítettek együtt, nonplusultra.
Zsűrizés: A fentiek alapján elmondható, hogy leginkább az ízlésemre és a látványra hagyatkoztam, szakmai szemmel nem tudok hozzászólni a videókhoz, hiszen sem filmezni, sem fotózni nem tudok. Mindenesetre nagyon jó volt látni, hogy 1-1 videó mennyire megosztott bennünket (mashKULTURE Juicy, Ourfashion, Ourstyle, HeStyle, Fashion Guide és én), illetve mennyire egyetértettünk valamiben, azt hiszem, ez is jól bizonyítja a szubjektív megítélés, a blogok közti stílusbeli különbségek és a tényleg kiemelkedően jó munkák értékelhetőségét. Hiszen volt olyan, amibe bevallom, nem nagyon lehetett belekötni, pedig nagyon szerettem volna. Még akkor is, ha olyan elemekkel, effektekkel készült, amiket rettenetesen utálok ( a jó öreg tükrözés...). Pontosan ilyen a nyertes videó, a Poor Celine, illetve a Blogger Award díjazottja, Baráti Vince munkája - Trentemoller zenéje itt tökéletesen illeszkedik a gyönyörű képsorokhoz, még az utolsó közel 1 percre berobbanó ostoba electro is megállja a helyét, pedig először nagyon megijedtem tőle. Szinte alig történik valami, mégis teljes, a ruhák, a színek, az egész púderessége ellenére is erőteljes, és ennek az erőnek maga Srej Zsófi a magja. Hiába mondanám azt, hogy Vincének minden lehetősége adott egy jó munkához, és hogy mennyire könnyű neki, vagy hogy előnyben lenne többekkel szemben, hiszen saját felfedezett modellel dolgozik, fotós és stylist is egyben - Tóth-Kern Enikő ruhái remek választásnak bizonyultak -, ez tehetség nélkül nem megoldható, vagy legalábbis egész biztosan nem így kivitelezhető.
Szóval igen, a kevesebb néha több, a Take Me Into Your Skin (is) kiváló bizonyíték erre.
Összegezve a dolgokat: ez a fesztivál egy nagyon jó lehetőség és belépő mindazok számára, akik egy kicsit is a szakmában érzik magukat, és valami kreatívat, kézzelfoghatót akarnak létrehozni a videó műfaján belül is. Éljetek ezzel a lehetőséggel, jövőre mégjobb lesz!
A FVF fődíjasai:
1. : Tombor Zoltán -Vigh Dávid: "Poor Celine"
2. : Szabó Áron - Marinka Zsuzsanna Alexandrovna - Király Tamás: "Eme Molas"
3. : Krasznai Zoltán: "Six deadly sins of Mrs. Herskin"
Maybelline különdíj: Éder Krisztián: "The Water" (Ügyes ez az SP gyerek amúgy!)
Gratulálok mindenkinek.
SZERK.: Mégiscsak feltöltöttem pár képet, a borzalmas fotók megtekinthetők a FB oldalon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése