Ha buli, akkor Sandwell District az A38-on és Jeff Mills Balaton Soundon. Ha koncert, akkor Deftones a Szigeten (leginkább a fantasztikus nosztalgia miatt), The Sisters Of Mercy ismét csak a Hajón (mert ugye őket látni kell, mielőtt az ember meghal, hiába volt picit csalódás), de az év koncertje egyértelműen a Swans Trafós jelenése volt, melyet azt hiszem életem végéig emlegetni fogok és könnybe lábad a szemem, ha csak rá gondolok.
Az év felfedezése volt a Raime és általuk a Blackest Ever Black kiadó/blog, akiknek hála olyan kincsekre bukkantam, mint a Vatican Shadow "Kneel Before Religious Icons" albuma (mely nálam az abszolút első helyezett idén, annak ellenére, hogy nagyon jól tudom, több, ennél sokkal jobb dolog is kiadásra került), vagy a mindig szomorú, a bevált utakon haladó, de mégis friss és csodaszép Tropic Of Cancer. Továbbá imádom a Soft Moon debütáló anyagát (ami valójában tavalyi), a Burzum Fallenjét, és a már említett Sandwell District azonos című (vagy épp cím nélküli) anyagát.
2011 hazai kiállítása Ed Templetoné volt az Ernst Múzeumban, szégyellje magát mindenki, aki kihagyta, az év képzőművészeti megmozdulása pedig egyértelműen az 54. Velencei Biennálé, melyről ugyan vegyes érzelmekkel távoztam, de a velencei kiruccanás mindig hatalmas energiákat szabadít fel az emberben (meg hát ez volt a nyaralásom is).
Év filmjét nem tudok mondani, nagyon lusta voltam ebből a szempontból, idén inkább csak régi kedvenceket néztem újra. (UPDATE: ma, azaz pénteken megnéztem végre a Drive-ot, moziban, mert úgy gondoltam, hogy ez tipikusan mozis film, és így is lett. Szóval akkor legyen ez az év filmje.)
Divatesemények közül az egy hónapja megrendezett Fashion Video Festival kerülhet szóba, mely ismét rengeteg hazai kreatív embert mozgatott meg és felkavarta azt a bizonyos állóvizet, kell az ilyen, ráadásul átadtunk egy Blogger Díjat is.
Nem volt idén kedvenc új divattervezőm, sem itthon, sem máshol. Nincs kedvenc editorialom, lookbookom, modellem, fotóm, blogbejegyzésem.
2011 legnagyobb csalódásai: nem ültem idén repülőn, hogy kiderült, még 160 centi sem vagyok, hogy az emberek még mindig nem tudnak bekussolni egy zongorás koncerten (se), hogy idén sem jutottam ki Berlinbe (New Yorkot most hagyjuk), nem láttam élőben Plastikmant és a Kyusst, hogy egy veszprémi utazás alkalmával ottfelejtettem a kedvenc hajcsatom, meg... na jó, a többit inkább nem sorolom.
Viszont az év legjobb pillanatai közé tartozik, amikor 40 fokban szépiacsontokat rugdostam Igor Sztravinszkij sírja mellett a velencei San Michele temetőben, amikor lestoppoltunk és belógtunk Balaton Soundra és fillérekből megúsztuk az egészet (hogy rohadjunkmeg), amikor átvehettem az újdonsült műtermem kulcsát, amikor kb. 1 éves hezitálás után eldöntöttem, hogy milyen telefont veszek, amikor már biztosan kijelenthettem, hogy nem festem többet a hajam, amikor gyerekkori barátnőm esküvőjén, RÓZSASZÍNBEN koszorúslány voltam, amikor a vicces időjárás ellenére lementünk Kenesére a 8. Alkotótáborba, amikor nyáron szinte minden szombat délutánt a Hajó teraszán töltöttünk koktélok társaságában, amikor halottak napján a temetőben megmentettem egy sünit a biztos fulladástól (és a fejére szorult mécsestartótól), amikor végre megvettem a Bauhaus Gotham lemezét, amikor páran lementünk Gárdonyba strandolni augusztusban és képes voltam meztelenül fürödni fényes nappal, és amikor megkaptam életem első normális fizetését.
És idén csak egyszer raboltak ki/hagytam el a pénzem, irataim.
Persze ezeken kívül volt még sok más jó (és rossz) dolog idén, de az az igazság, hogy az év több mint a felére nem is emlékszem, annyira semmilyen volt (meg hát... értitek). De jobb is így.
2012 egy londoni utazással indul, én meg megfogadtam, hogy vagy így vagy úgy, de megpróbálok magabiztosabb, kreatívabb és úgy egész egyszerűen boldog(abb) lenni.
Boldog új évet mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése